Ellenségünk a közöny, szövetségesünk minden változást akaró fiatal.

ZöldFront

Mi lesz veled, Kopaszi?

2016. január 08. - .ZF.

Nem olyan rég, egy közepesen forró augusztusi délután, felültünk a biciklire és kimentünk a gátra egyszerűen csak heverészni a füvön és dumálgatni. A levegő alig mozgott, nem is voltak sokan, mi meg csak ücsörögtünk a pázsiton. Semmi extra, mégis remek érzés volt kiszabadulni a város sokszor unalmas, hétköznapi légköréből, erre pedig a környéken nincs máshol lehetőségünk. 

A partközelben kiskacsák úsztak a mamakacsa után, a nyílt vízen kajakozó fiatalok edzettek, pokrócokon szerelmespárok falták egymást. Vagy csak nézték a felhőtlen, kék eget. 

Máskor meg itt szoktunk bulizni, egy fröccs mellett dumálni, sportolni és közben megivtatni az élet nagy dolgait. Régi szerelem ez a gáttal. De vajon megér még egy nyarat ez a szerelem? Sajnos ez a különleges hely most veszélybe került. A gát környékére légkondis irodákat terveznek vagy luxuslakásokat, esetleg valami robosztus olimpiai épületet. Egyelőre nem tudni. Ahogy azt sem, változik-e valami a gáton, elbontják-e a kedvenc fröccsözőnket és hogy ez mennyire fogja befolyásolni zöldövezetünk életét. Ha beépítik, nem csak ez a tiszta kis mesevilágunk, hanem vele együtt egy darab szabadságunk is oda lesz. 

Mi szeretjük ezt a parkot, szeretjük a szabadságot, amit itt érzünk, s azt akarjuk, hogy a Kopaszi megmaradjon nekünk, mindnyájunknak, olyannak, amilyennek mi szeretjük. Mert jó ott chillezni. Mert jó így élni! 

Csatlakozz hozzánk, ha szerinted is király hely a Kopaszi és Te is meg akarod őrizni!

bit.ly/1xL3iYC

 

Havas Bence, a ZöldFront újbudai tagjának az írása.

A méhed járjon, ne a szád!

„Uram, Seregek Istene, újíts meg bennünket! Ragyogtasd ránk orcádat, hogy megszabaduljunk!” (Zsolt 80)

 

Egy templomba járok Orbánnal. Vagyis én többnyire járok, ő többnyire nem. Sok a munka, Fidesz kongresszus, ilyenek. Pedig jó lett volna, ha ott lett volna, talán elgondolkozott volna a fent idézett zsoltáron. Talán változtatott volna a kongresszus menetén, javasolt volna más beszédeket. De nem így történt. És ránk szabadította Kövér Lászlót, ismét.

 

Nem meglepetés, ahogy a házelnök beszél, az se, amit mond. Mégis újra és újra ledöbbent minket. Nem, nem csak a balosokat, a libsiket, hanem sajátjaikat is. De sajnos még mindig van, aki bennük hisz, nekik hisz, és az ő igéjüket hirdeti. 

Hogy az orbáni politika megmondja, mikor, mit csináljunk, nem újdonság. De mikor egy sokak által tisztelt énekes is megmondó ember lesz, teljesen jogos a felháborodás. Trollok árasztják el az oldalaikat, pedig valójában ők a trollok.

Mert egyszerűen hihetetlen, hogy ők ezt komolyan gondolnák. Férfiak, akiket erős nők vesznek körül. Férjek, akik sehol nem lennének, ha nem állna mögöttük a nő. Apák, akiknek a feleségük úgy szült gyermekeket, hogy mellette dolgozott. 

És ezek a férfiak azok, akik semmit sem tudnak a nőkről. 

A baj az, hogy a mai magyar társadalomról sem.

 

mehed-jarjon.jpg

(kép: http://nyultam.com)

 

Én szívesen teljesíteném a női princípiumokat, őszintén, tényleg. Tartoznék valakihez, szülnék. De nincsenek illúzióim. 

A húszas-harmincas generáció most itt tart. Diplomát szerzünk, állást keresünk, elmegyünk külföldre. Próbálunk túlélni. Aki itthon marad, napról napra él, többnyire nem tud megtakarítani, esküvőt még csak-csak összehoz, de a családalapításhoz azért több kell. De nincs. Nem azért, mert a nő kevesebbet keres. A férfi se tud többet. Nem azért, mert a nő csak a diplomájára koncentrál. Mert a férfi ebben támogatja. Nem azért, mert minden libsi és balos buzi, és természeténél fogva nem akar gyereket. 

Azért nem tartozunk valakihez Ákos, azért nem szülünk gyereket Laci, mert nincs hova, nincs minek. Mert néhány év alatt még jobban tönkretettetek mindent, ami körül vett minket, tönkretettétek, amiért apáink és igen, anyáink dolgoztak, véget vetettetek annak az országnak, amiben jó volt gyereknek lenni, ahol jó volt gyereket nevelni.

Lesz gyerekem egyszer, ha minden jól megy, több is. De egy olyan országban, amilyenben én is felnőttem. És ez az ország Magyarország lesz. Harcolni fogok, nőként, a megújulásért és megszabadulásért. Hogy ne csak a méhem járjon majd, hanem a szám is.

 

 

Mátyás Eszter

ZöldFront elnökségi tagja

„Itt örökké szabadnak érzi magát az ember.” Erzsébet királyné és Magyarország

Nők a magyar politikában I. rész

Magyarországon nagyon sokszor elfelejtkezünk a nők politikában betöltött szerepéről. Holott nagyon sok olyan asszony volt, aki érdemileg tett valamit az országért és az emberek szeretettel, rajongással voltak (vannak) irántuk, vagy esetleg félték őket. Véleményem szerint ezek a hatalmas hősnők nemcsak egy, hanem egy teljes sorozatot megérdemelnek a blog világának bugyrában. Az első pedig nem más, mint Sissi, a magyarok királynéja.

 

 

Karlovszky Bertalan-Erzsébet királyné (részlet).

 

Erzsébet királyné legendáját, ha máshonnan nem, de a Sissi filmekből szinte mindenki ismeri. Mesébe illőnek induló élete mégis tele volt tragédiákkal, s sorsa is tragédiával végződött. Legendásan szép volt, alakja, haja, intellektusa, s egész lénye mai napig gyűjti a csodálókat. De mégis számunkra, magyarok számára egészen különleges a Sissi-vel való kapcsolat. Ebben a bejegyzésben arra próbálok rávilágítani, hogy bár politikailag egészen passzív életet élt, mindig kiállt a magyar politika ügyéért, s érzelmei által vezérelve véghezvitte azt, amit eltervezett. S ez lehetővé tette a virágzó Magyarország kibontakozását.

 

Erzsébet 1837. december 24-én látta meg a napvilágot München városában, a Wittelsbach-család egyik leszakadó hercegi ágában. Születését mindenki csodának vélte, nemcsak a karácsony közeledte miatt, hanem mert a gyermek foggal született, mely a babona szerint jó ómen. Ferenc Józseffel való találkozását, s szerelemük kibontakozását a filmtrilógia egész pontosan ábrázolja, ezért nem is fecsérelném erre az időt. 1857-ben az ifjú császárné ragaszkodik ahhoz, hogy férjével Magyarországra mehessen. S, mint életében mindent ezt is keresztülvitte. A császárt és feleségét nem éppen a legkedvesebben fogadták, de Erzsébet mindig tudott hatni az érzelmekre (hiszen maga is rendkívül érzelmes nő volt), s olyan gesztust tett a magyar embereknek, melyre senki sem számított: magyarul üdvözölte őket. S ekkor kezdődött a kölcsönös szimpátia a nemzet és úrnője között. Sissi „magyarkodása” feltehetőleg abból indult ki, hogy anyósát bosszantsa. Először magyar tanítók, majd magyar felolvasónő, végül szinte teljesen magyar udvar még Bécsben is, s magyar beszéd az udvarban. 1867-ben nemzet és úrnője hivatalosan is egymásra talál, egyesül, mivel Erzsébet királyné lesz. Rengeteg időt tölt Gödöllőn, húsz éven át minden névnapját ott ülte, s imádta a vadászatokat ott. Ahogy Jókainak mondta: „Itt örökké szabadnak érzi magát az ember”. De a folyamatos családi tragédiák beárnyékolták életét. Első kislánya halála, később a trónörökös öngyilkossága, a kudarcba fulladt házasság és a pletykák elüldözték a királynét. Először hozzánk, majd később egyre távolabb. Egészen a végzetes napig, amikor is egy anarchista 1898. szeptember 10-én szíven szúrta Genf-ben.

 

Az Erzsébet királyné iránti szeretet és imádás már életében elkezdődött. Ahogy már említettem nem sokat politizált, de mikor igen azt sikeresen tette. 1867-ben osztrák részről főképp neki volt köszönhető a kiegyezés. Éveken át levelezett Deákkal, Andrássyval, Eötvös Józseffel a megegyezés érdekében, ami sikerült is. Miért? Sissi mindig érzelmeivel hatott. Úgy harcolt, mint egy nő (teljesen pozitív értelemben): tudta, hogy Ausztria nem lehet Magyarország nélkül és fordítva sem tud működni a másik állam (legalábbis abban az időben ez igaz volt). És megérezte azt is, hogy a kiváló államférfiak, bármennyire is tehetségesek is képtelenek arra, hogy egymással normálisan beszéljenek, s ezért kellett ő, mint egyfajta közvetítő. Ezenfelül pedig kiválóan ki tudta használni a rajongást, ami körülvette. Olyannyira szerette országunkat, hogy még verseiben is megírta, hogy Magyarországnak királyt akar szülni. Ez nem sikerült, hiszen 1868-ban Budán Mária Valéria főhercegnő született meg. Bár rendkívül érdekes politikai helyzet állt volna elő, ha Erzsébet Budán akkor fiúnak ad életet, hiszen akkor Magyarországnak Magyarországon született trónörököse lett volna, ami lehetővé tette volna a függetlenséget.

Sissi magyar koronázási díszben 1867-ben.

 

A nép szemében Erzsébet úgy jelent meg, mint a nemzet anyja. Az emberek képtelenek voltak azonosulni Ferenc Józseffel, a nemzet atyja, Kossuth pedig külföldön volt. Ezért kellett egy hús-vér ember, akit az emberek tudtak szeretni. És gesztusainak köszönhetően ez Erzsébet lett. Minden pozitív dolgot neki tulajdonítottak (ami igaz is annyiban, hogy 1867-es koronázásakor ő kérte Ferenc Józsefet a szabadságharcos foglyok szabadon bocsátására). És persze, pletyka szinten össze kellett hozni a nemzet anyját és atyját. S, mivel Andrássy-t Kossuth törvénytelen fiának tartották, ezért a nép nyelvén anya és apa egyesült. Úgy tekintettek rá, mint aki harcol értük (ami igaz is volt bizonyos szinten), megvédi őket a gonosz konzervatív Burg-tól. Személyét erősítette, hogy 1876-ban személyesen járult Deák ravatalához, s az emberek sokat pletykáltak arról is, hogy Erzsébet koszorúja biztos, hogy ott van Kossuth sírján. Fia halála után egyáltalán nem vett részt hivatalos eseményeken, egyedül szeretett népének Millenniumára látogatott el, ahol Mater Dolorosa-ként jelent meg az emberek előtt. S, mikor elkezdték éljenezni (a királyt megelőzően) könny csordult ki szeméből.

 

Politikai nézeteit tekintve liberális volt. Ezért is harcolt anyósával, majd a férjével fia neveltetésével kapcsolatban. Mindig csodálta az embereket, hogy tudják eltűrni a királyokat, hiszen szerinte is a megfelelő államforma a köztársaság lenne, sőt saját férjét is alkalmatlannak tartotta az uralkodásra. Fia örökölte e nézeteit, de sajnos tragikus vég érte mindkettőjüket.

 

Érdekes az is, hogy Erzsébet volt az egyetlen Habsburg, akit egyik politikai rezsim sem tudott „legyőzni”, vagy kisajátítani. Mindig megmaradt egy szabad, céltudatos nőnek. Minden rendszer alatt megmaradt a róla elnevezett híd (míg Ferenc Józsefről mindent eltüntettek: szobrokat, a róla elnevezett tereket átnevezték, stb…), megmaradtak a róla elnevezett közterületek is, egyedül Zala György szobrát távolították el, de az is még a rendszerváltás előtt, 1987-ben visszakerült a róla elnevezett hídhoz.

Erzsébet az 1870-es években.

 

Manapság inkább tekintünk Erzsébetre úgy, mint a modern nő előfutárára, de remélem az előbb felsoroltakból is kiderült, hogy több volt ő, mint csak egy szép, céltudatos asszony. Napjainkban inkább erre helyezik a hangsúlyt, s elbagatellizálják Sissi szerepét. Annak ellenére, hogy a kormánypárt I. Ferenc feleségéről elnevezett egy zászlóaljat (melynek "zászlóanyja" Schmittné Makray Katalin, és az alegység pontos neve MH Ludovika Zászlóalj), mert egyszer támogatást nyújtott a XIX. század elején a honvédség felállítására, elfelejtkeznek Erzsébetről, aki névtelenül, nagy összegekkel támogatta a szegényeket, gyerekeket, s érzékenyen, nőként próbált meg részt venni a politikában egy elférfiasodott világban.

 

Erzsébet királyné üzenete roppant fontos a nők (illetve férfiak) számára, főleg a politikában szerepet játszó nőknek. Sugallja azt, hogy ki kell állni, amellett amiben hisznek, ha még válással is kell fenyegetőzni (igen, Erzsébet válással fenyegette meg Ferenc Józsefet fia neveltetésével kapcsolatban), s nagyon fontosak az érzelmek ebben az „elértelmesedett”, férfiakkal teli politikában. Alakja hirdeti az érzékenységet, az empátiát, s azt, hogy meg kell hallgatni az embereket, tudni kell mi kell a „népnek”, s ezért tenni is kell. S így nem marad el a szeretet és a hála, melyet még nagyon sok ember érez Erzsébet királynénk iránt. S mind a nemzetközi, mind a hazai parlamentbe több nőre van szükség (természetesen nem politikai bábokra), hiszen egy nő szíve sokkal hamarabb meghallja a problémát, mint bármelyik férfi füle.

Korrupciómentes kormányzást, átlátható politikát!

Újbaloldali ajánlat a fiataloknak

Miközben két jobboldali párt verseng a hatalomért: a (néha-néha szélső)jobboldali Fidesz és gyárilag szélsőjobboldali Jobbik, a baloldal sehol! A régi baloldal nem csak magát járatta le, de földig rombolta a "baloldaliságot" is - így ma nincs ütőképes magyar baloldal. Ezért elérkezett az idő, hogy felálljunk a kényelmes fotelből, kimenjünk az utcára és beszélgessünk a fiatalokkal, arról, hogy miről szól az újbaloldaliság, egyáltalán mit akar egy újbaloldali szervezet..? Pontosan ezért indítjuk el országjáró kampányunkat, melyen elsősorban 4 téma köré építve akarjuk bemutatni a ZöldFrontot, a PM-et. Oktatás, munkahelyteremtés, zéró korrupció - és az Alapjövedelem.

Az oktatással valamint a munkával kezdtük, folytassuk a zéró korrupcióval.

 

 

Az emberek többsége kiábrándult a politikából. Ennek a megállapításához, nem kell túl nagy agy. Ahhoz szintén nem, hogy ennek !egyik! oka a politikát teljesen átszövő korrupció. Teljesen mindegy, hogy a magát baloldalinak nevező MSZP vagy a jobboldali Fidesz volt/van hatalmon. Loptak/lopnak mindketten. Én lennék az utolsó ember a Földön, aki megvédené az MSZP-t, de hozzá kell tenni, olyan ipari lopást, mint amit a Fidesz csinál nem volt az ő idejükben. De mindez a lényegen nem változtat. A lopás, az lopás marad, függetlenül a mértékétől.

Hogy miért állítom azt, hogy a jelenlegi Orbán-kormány az elmúlt 25 év legkorruptabb kormánya? Például az 500 milliárdosra becsült dohánypiac átrendezése (trafikmutyi), a földmutyi I. majd a földmutyi II., a magától növekvő lakások, valamint a családi összefogások, a rokonok nyerik a közbeszerzéseket, az offshore hátterű letelepedési államkötvény biznisze, Andy Vajna adókedvezményes kaszinói és a sort még nagyon sokáig lehetne folytatni.

Ezek után pedig ne csodálkozzunk azon, hogy egy átlag ember minden politikust, kivétel nélkül korruptnak tart. Pedig vannak kivételek.

 

Ahhoz, hogy az emberek ismét elkezdjenek hinni a politikusoknak, vagy legalább egy pártnak, már rég nem elég a pofázás, hanem leginkább tettekre, sőt csak tettekre van szükség. 

 _dsc9621-2.jpg

 

Szóval, akkor halljuk, mit tett a Párbeszéd Magyarországért (PM) / ZöldFront a politikai korrupció visszaszorításának az érdekében?

 

Átláthatóság az önkormányzatokban.

Karácsony Gergely a PM társelnöke és Szabó Rebeka a PM elnökségi tagja által vezetett zuglói önkormányzat az országban elsőként teljesítette a magyar és nemzetközi civil szervezetek által megfogalmazott korrupcióellenes vállalásokat, melyek célja, hogy átláthatóvá és korrupciómentessé tegye az önkormányzatokat.

Érdekesség: szavazás előtt mind a Fidesz, mind az MSZP azon sikítozott, hogy a nyilvánosságra kerülő önkormányzati szerződések miatt Zugló össze fog dőlni... Nem tudom, hallott-e a kedves olvasó Zugló összedőléséről..? Segítek, nem olvashatott, hisz nem történt ilyen! Láss csodát..

Itt visszakanyarodnék oda, hogy a politikusoknak nem elég beszélni, bizonyítani is kell. Legjobb példa erre a Jobbik. A szélsőjobboldali párt hatalmas antikorrupciós hősnek próbálja beállítani magát, mindent megígér amit csak meg lehet.. Ennek ellenére egyetlen egy olyan önkormányzatban (pl Ózd) sem vezettek be antikorrupciós csomagot, ahol többségben vannak, tehát megtehették volna! Sőt, nem hogy nem vezették be, például az ózdi jobbikos vezetést nem olyan régen jelentettük fel törvénytelen döntések, semmis szerződés, hűtlen kezelés és milliós veszteségek miatt.. Nem elég beszélni, bizonyítani is kell!

 

 

Európai antikorrupciós stratégia.

Legyen szó Paks II.-ről vagy autópálya-mutyiról, a PM európai parlamenti képviselője, Jávor Benedek – aki a statisztikák szerint a legtöbbet dolgozó magyar EP képviselő – folyamatosan fellép a közpénzek elsíbolása, az átláthatatlan lobbizás, vagy az áfacsalások ellen. Kezdeményezte továbbá egy európai antikorrupciós stratégia kidolgozását, valamit egy hazai Korrupcióellenes Ügyészség létrehozását.

Hogy pontosan miről is van szó "európai antikorrupciós stratégia" alatt, arról bővebben itt. 

 

 

Korrupcióellenes Ügyészség és Közérdekvédelmi Hivatal. 

Míg a Jobbik ismét csak a beszéd szintjére jutott el, addig a PM országgyűlési képviselője, Szabó Tímea és a PM európai parlamenti képviselője Jávor Benedek (valamint rengeteg jogász, ügyvéd) egy olyan új intézményegyüttes felállítását dolgozta ki és javasolta az országgyűlésben, amely a mostani politikai elfogultságoktól terhes, és alacsony hatékonyságú rendszerrel szemben független, erős, hatékony szervezetként tudna fellépni annak érdekében, hogy Magyarországot kiszabadítsa a korrupció fogságából. A Korrupcióellenes Ügyészség munkáját egy, a Magyar Tudományos Akadémia, a jogi szakmai szervezetek, valamint civilek bevonásával felállítandó civil testület ellenőrizné. A Közérdekvédelmi Hivatal dolga pedig a korrupciót bejelentő személy védelme lenne. Ez ma Magyarországon (sőt Európában is) nagyon gyenge lábakon áll.

Érdekesség: ott tartunk, hogy a fideszes politikusok az adott parlamenti szakbizottságban még tárgyalni sem voltak hajlandóak a javaslatokról...

 

 

Figyelemfelhívás.

Akciók, akciók, akciók. Nem is tudom már megszámolni, hány akcióban volt részem. Ha nincs más megoldás, akkor a PM és a ZöldFront az utcán tiltakozásokkal vagy merész akciókkal hívja fel a figyelmet az állami korrupcióra, az oligarchák visszaéléseire.

 

 

A magyarországi közbeszerzéseknél a becslések szerint évi 300–450 milliárd forintnyi korrupciós veszteséggel kell számolnunk. Ez a három-négyszerese annak, amennyit a teljes felsőoktatásra költünk.

Illúzióink persze már régen nincsenek. Nem várjuk, hogy érdemben a Fidesz-kormány politikája változni fog a következő években. A korrupció problémája azonban túlmutat a kormányzati ciklusokon. A PM, mint Magyarország egyetlen újbaloldali pártja, valamint a ZöldFront Ifjúsági Mozgalom pedig csakis azzal szerezhetik meg a társadalom támogatását, ha világos víziót mutatnak fel, hogy milyen országot hoznának létre ahelyett, amelyben ma élünk.

Korrupciómentes kormányzást, átlátható politikát!

 

 

Új. Bal. Zöld.

Munkát, kenyeret, fesztiválbérletet!

Újbaloldali ajánlat a fiataloknak

Miközben két jobboldali párt verseng a hatalomért: a (néha-néha szélső)jobboldali Fidesz és gyárilag szélsőjobboldali Jobbik, a baloldal sehol! A régi baloldal nem csak magát járatta le, de földig rombolta a "baloldaliságot" is - így ma nincs ütőképes magyar baloldal. Ezért elérkezett az idő, hogy felálljunk a kényelmes fotelből, kimenjünk az utcára és beszélgessünk a fiatalokkal, arról, hogy miről szól az újbaloldaliság, egyáltalán mit akar egy újbaloldali szervezet..? Pontosan ezért indítjuk el országjáró kampányunkat, melyen elsősorban 4 téma köré építve akarjuk bemutatni a ZöldFrontot, a PM-et. Oktatás, munkahelyteremtés, zéró korrupció - és az Alapjövedelem.

Az oktatással kezdtük, folytassuk a munkával.

 

 

Tudtátok, hogy ma Magyarországon nagyjából egy millió magyar ember dolgozik minimum napi 8 órában, de a fizetésük a létminimumot sem éri elA magyar gazdaság ma képtelen kellő mennyiségű és minőségű munkalehetőséget teremteni. Minderre pedig több százezer munkanélküli, több százezer külföldön munkát vállaló magyar, százezernyi közmunkás és a munka világán kívül rekedt emberek óriási tömege a tanú. A helyzet a fiatalok körében is súlyos. Itthon a fiatal munkanélküliek aránya 20% körül van, nagyjából ott ahol 2008-ban volt, a válság előtt.

Már az elején le kell szögeznem: a megoldást erre nem a kiszolgáltatott és bizonytalanságban tartott dolgozók által végzett olcsó bérmunka, és nem is a megalázó, feudális függést jelentő közmunka jelenti. Épp ellenkezőleg!

                                         

                                         Nem akarunk összeszerelő műhelyt Magyarországból!

 

Az ország érdeke, hogy minél több magas hozzáadott értéket előállító, megfelelően képzett, tisztességesen kereső és kellőképpen megbecsült munkavállalónak kínáljon lehetőséget. Ezzel kell összhangba hozni a gazdaság- és vidékfejlesztést, a képzést és oktatást, a munkajogot, az adórendszert, a társadalmi érdekegyeztetés rendszerét, a foglalkoztatás- és szociálpolitikai intézkedéseket. Olyan politikára van szükség, mely hosszú távon javítja a magyar kis- és közepes vállalkozások helyzetét, tisztességes piaci viszonyokat teremt és alkalmas a gazdaság végletes kettészakítottságának felszámolására.

 

A fizetések emelésének fontosságáról ebben az írásban szó sem fog esni, miközben magától értetődőnek kell lennie, hogy például a nettó minimálbér emelése legalább a létminimum szintjére nem csak morális kötelezettségünk, hanem még a termelékenységi és így a bérfelzárkózásunkat is szolgálja.

 

 

                                 Hogy pontosan mik kínál a PM (ZöldFront) a magyar fiataloknak?

 collageimage.png

 

 

Szolgáltató-központok: a munkaügyi kirendeltségek helyett szolgáltatóközpontokat hozunk létre, hogy személyre szabott, célzott munkaerő-fejlesztéssel és –közvetítéssel segítsék a friss diplomások munkába állását. A központok képzéssel és mentorálással egybekötött tartós segítséget nyújtanának. 

Utazási támogatás és képzési utalványok: a munkakeresők számára utazási támogatást, az alap és középfokú végzettséggel rendelkező munkanélkülieknek képzési utalványt adunk, hogy szakmát, nyelvtudást, versenyképes ismereteket szerezhessenek.

Zöld munka: a lakásállomány fokozatos energetikai korszerűsítésével több 10 ezer munkahelyet teremtünk az épületszigetelés és a zöldenergia-ipar területén.

Garantált képzést vagy munkát ajánlunk a 30 év alatti tartósan munkanélkülieknek. A 35 év alattiakat az üzleti terv elkészítéséhez és a vállalkozási ismeretek elsajátításához nyújtott szakmai segítséggel, tőkével és hitellel ösztönözzük saját vállalkozás indítására.

Biztos gyakornoki lehetőségek: a pályakezdőknek járulék-kedvezménnyel ösztönzött gyakornoki lehetőséget biztosítunk már felsőfokú tanulmányaik ideje alatt is. 

Segítjük a vidéken munkát vállalókat: az új telepes program keretében segítjük a vidéken munkát vállaló, képzett fiatalok letelepedését.

 

 

Hogy mi ebből a lényeg?

Az, hogy a kevésbé képzett, vagy képzett, de alacsonyabb pozícióban dolgozó munkavállalóknak is joguk van a normális (polgári?) élethez! Célunk egy olyan társadalom, melyben a kemény munka és tanulás a meghatározó a jövedelem szintben, s nem pedig az ügyeskedés, vagy a jó kapcsolatok. 

 

Új. Bal. Zöld. 

Esélyt a felemelkedéshez!

Újbaloldali ajánlat a fiataloknak

Miközben két jobboldali párt verseng a hatalomért: a (néha-néha szélső)jobboldali Fidesz és gyárilag szélsőjobboldali Jobbik, a baloldal sehol! A régi baloldal nem csak magát járatta le, de földig rombolta a "baloldaliságot" is - így ma nincs ütőképes magyar baloldal. Ezért elérkezett az idő, hogy felálljunk a kényelmes fotelből, kimenjünk az utcára és beszélgessünk a fiatalokkal, arról, hogy miről szól az újbaloldaliság, egyáltalán mit akar egy újbaloldali szervezet..? Pontosan ezért indítjuk el országjáró kampányunkat, melyen elsősorban 4 téma köré építve akarjuk bemutatni a ZöldFrontot, a PM-et. Oktatás, munkahelyteremtés, zéró korrupció - és az Alapjövedelem.

Kezdjük az oktatással.

 

 

Tudástársadalmat akarunk, hiszen azok a nemzetek sikeresek, amelyek a lehető legtöbbet áldoznak oktatásra, és mert meg kívánjuk adni a társadalmi felemelkedés lehetőségét minden magyar fiatalnak, kivétel nélkül. Fontos leszögezni, hogy amikor "tudástársadalomról" beszélünk, az nem azt jelenti, hogy nem tartjuk fontosnak a szakképzést, de észre kell venni azt a tényt, hogy az az ország amely sokat költ oktatásra és képzésre, hosszú távon is javítja a gazdaság versenyképességét.

 

A magyar kormány brutálisan alulfinanszírozza az oktatási rendszert. 2010-ben még többet költöttünk, mint a csehek és a szlovákok. Mára ez megváltozott. A Fidesz-kormány 2010 óta elindított változásainak "köszönhetően" pont a hátrányosabb helyzetűeket fosztjuk meg az előrejutás lehetőségétől, ami megint csak lehúzza az egész ország gazdasági teljesítményét.

 

finnek alig írnak leckét, viszont a PISA-felmérésekben parádésan szerepelnek. Ezzel szemben a magyar diákok sokat tanulnak, de valahogy mégsem hasznosan. Az OECD-országokban a 15 évesek készségeit vizsgáló PISA-felmérésben legutóbb, 2012-ben romlottak a magyar diákok eredményei. A PISA-felmérések szerint a diákok tanulási eredményeit 73%-ban az határozza meg, hogy az ország melyik részén járnak iskolába. Vagyis az irányítószámuk..

 

Hogy mi erre a megoldási javaslatunk?

 

kepernyofoto_2015-10-08_16_36_01.png                                                 A képen Horváth Zsófia a ZöldFront társelnöke.
 

 

             Befogadó iskolákat és egyetemeket: a PM (ZöldFront) a jövő pártja, a fiatalok pártja!

 

 

 1. A tanszabadság helyreállítása.

a) Megszüntetjük a KLIK-et.

b) A pedagógusoktól európai bérekért európai eredményeket várunk -- de nem szólunk bele a munkájukba, a tankönyv-választásukba.

2. A gimnáziumi és szakközépiskolai férőhelyek számát növeljük, hogy mindenki továbbtanulhasson.

3. Azonnali hatállyal visszaállítjuk a tizennyolc éves korig tartó tankötelezettséget, hogy a gyermekek tanulhassanak.

4. A készségfejlesztést állítjuk a középpontba, új bölcsődei férőhelyek, korai fejlesztés, fejlesztőpedagógusok, iskolapszichológusok, gyógypedagógusok segítségével biztosítjuk az esélyegyenlőséget, a sikeres integrációt, s akadályozzuk meg a hátrányos helyzetű gyerekek lemorzsolódását.

5. Mindenkinek jár egy második esély: az alacsony képzettségűek számára kiterjedt felnőttképzési programokat fogunk biztosítani.

 

                                                                                    ***

 

6. Ingyenes első diploma! Ingyenes, mindenki számára tandíj-mentes alapképzést biztosítunk.

7. Növeljük a keretszámokat, helyreállítjuk a megszüntetett szakokat és az egyetemi autonómiát!

8. Kiterjedt egyetemi felkészítő- és ösztöndíj-programokat alakítunk ki a hátrányos helyzetű fiatalok számára. Zölddé tesszük az egyetemeket, főiskolákat!

9. Minden fiatalt hozzásegítünk a nyelvvizsgához.

10. Eltöröljük a röghöz kötést! Nem lesz muszáj itthon maradni, de érdemes lesz.

 

Most persze azt gondolhatja magában az olvasó, hogy mindez szép és jó, de miből...?? Például azonnal leállítjuk a pazarlást (stadionépítés) és Paks II-t, de ez csupán két példa, még bőven lehetne sorolni.

Fontos tisztázni ez nem egy kormány-program. Mindez elsősorban arról szól, hogy a fiatal, az érdeklődő, a választó tisztában legyen azzal mit akarna a ZöldFront, a PM, ha döntéshozói pozícióba kerülne. 

 

Esélyt mindenkinek! Nem csupán Buda bizonyos részeibe született gyerekeknek, hanem mindenkinek! Olyan országban éljünk, ahol legalább az esélyt megkapja mindenki. Nem többet. Az esélyt a felemelkedéshez.

Új. Bal. Zöld.

 

Hagyják a gyerekeket gyereknek lenni

Minden nap hallunk valamit csodálatos országunk oktatási rendszeréről. Vagy megvertek egy tanárt, vagy egy tanár vert meg egy diákot, nagyon inkorrekt (és ez finom megfogalmazás) a KLIK és a sor a végtelenségig folytatódhatna.

Felmerül a (költői) kérdés: mi van akkor, ha nem is az emberekkel, hanem magával az oktatási rendszerrel van baj? Kedves politikusainknak, volt oktatási minisztereinknek, államtitkárainknak és a jelenlegi vezetőknek észre kellene venniük azt, hogy nem biztos, hogy ami 50-60 évvel ezelőtt működött, az ma is menni fog. És miért nem? Mert ez már egy teljesen más generáció. És valahol Európában (hozhatnám Finnországot is példának, de most nem) van egy „Summerhill” nevű alternatív iskola. Alternatív? Hmm. Akkor biztos mindenki idióta, aki odajár.. De nem.. A „Summerhill” fennállása óta ontja magából ki a jobbnál jobb művészeket, sportolókat, diplomás szakembereket.

 

És akkor egy kis történelem…

Az iskolát 1921-ben alapította Alexander Sutherland Neill. Az intézményben minden héten gyűlést szerveznek, s megbeszélik az aktuális problémákat. A diákok maguknak állítják össze az „órarendet”, amelyben a művészeteken keresztül a színjátszáson át, a matematikáig mindent lehet tanulni, s meg is tanulnak mindent, amit akarnak és amit szükséges. Itt az igazgatónak, a diákoknak és a tanároknak ugyanakkora szavazati joguk van. Neill úttörőként egyfajta demokratikus oktatási rendszert alapított meg, melynek alapját a pszichoanalitikus pedagógia adta. Bár rengeteg támadás érte, főleg azért, mert úgy gondolták, hogy a diákok fejetlenül azt csinálnak, amit akarnak és a tanárok nem teszik a dolgukat. Ám épp ellenkezőleg van ez a való életben. A tanárok nem büntetnek (hiszen Neill maga is a büntetést bűnnek tartotta), hanem struktúrát építenek, hagyják őket kibontakozni, mégis formálva a gyerekeket közvetett módon. Röviden kifejezve: hagyják a gyerekeket gyereknek lenni.

 

summerhill-extras.jpg

                                                                (summerhill-i gyerekek)

 

Ezzel szemben Magyarországon megnyomorítják a kicsiket (és egyben a tanárokat is, a szülőkről nem is beszélve) a minden napos testneveléssel, a kötelező tárgyakkal, a két tannyelvű oktatással, ami nem biztos, hogy egy óvodából kikerült gyermeknek való. A napi nyolc órás „robotról” nem is beszélve.

Nem kell nekünk is egy summerhill-i oktatási rendszert kialakítani, de elkezdhetnénk alternatívákon dolgozni, hogy a gyerekek motiváltak legyenek, a tanárok ne égjenek ki, s örömmel járjon mindkét fél iskolába. 

 

 

Néhány javaslat: 

A motiváció egy önmagát erősítő folyamat, ami ha egyszer kialakul, akkor nagy valószínűséggel meg is marad, ha teszünk érte. Több interaktív programmal az iskolában könnyen ki lehetne alakítani a motivációt a tanulás iránt (negatív visszajelzés kerülésével). Elengedhetetlen lenne szinte mindenhol és minden tárgyból a csoportbontás, hogy még könnyebben és jobban együttműködve menjen a dolog, s így a hátrányos helyzetű gyermekek sem éreznék magukat kirekesztve (persze csak akkor, ha jól vannak ezek a csoportok kialakítva), sőt több tanárt is lehetne foglalkoztatni. Csíkszentmihályi Mihály (akinek gondolatainak alkalmazása a pedagógiában szintén megérne egy szösszenetet) szerint elengedhetetlen, hogy a gyerekek szeressék azt, amit csinálnak, hiszen csak így alakul ki a Kreativitás (a „K” szándékos, mivel a fentebb említett szerzőnél ez jelenti az újító, alkotó szellemet), ami mozgatja előre a világot. Ez csak néhány dolog a sok közül, amit fel lehetne sorolni.

 

Nem kell egyik napról a másikra megváltani a világot, de el kell kezdeni azon gondolkodnunk, hogy mi lesz a mai kisgyerekekből, ha felnőnek. Biztos, hogy egy idegroncs generációt szeretnénk?...

 

Az írás szerzője Szűcs Szabolcs, a ZöldFront tagja.

Menekültek között jártam..

Tömören: szívesen veszünk minden felajánlást, jó helyre fog jutni minden. Az a másfél nap, amíg kint voltam, meggyőzött arról, hogy Magyarország még nem veszett el - nagyon sokan megtartották emberségüket még a legmocskosabb kormányzati kommunikáció közepette is. Az, hogy bármiféle atrocitás nélkül telt a hétvége, bizonyítja, hogy itt minden oldalon emberek állnak.

 

 

Tehát: a menekültek ellátása nálunk, Vas megyében kizárólag önkéntesekkel van megoldva, adományokból. Amennyiben lehetőségetek van rá, kérlek támogassátok a munkánkat. :)
Amire folyamatosan szükség van: menekülteknek szénsavmentes félliteres ásványvíz, gyümölcs (alma, banán, tehát ami könnyen szétosztható), zsemle, kifli, szeletelt kenyér, müzliszeletek, kisebb kiszerelésű kekszek, a kisebbeknek csoki, egyesével csomagolt cukor. A rendőröknek másfél literes ásványvíz, energiaital, szintén szendvicsek, gyümölcs, harapnivalók.
 

 

A menekültekről: nálunk végtelenül kedvesek és türelmesek volt, rendezetten sorba álltak a sátrunk előtt. Többen kértek vasárnap délelőtt szemeteszsákot, hogy az éjszakai eső és rohanás után takarítsanak. Ha látták, hogy valakivel nem tudunk beszélni, akkor egymás között addig kérdezősködtek, míg nem találtak valakit, aki tud fordítani. Megköszöntek mindent, nem harácsoltak, tényleg csak annyit vettek el, amit el is tudtak fogyasztani. Amikor adomány érkezett autóval, segítettek kipakolni, és ami a legjobban tetszett: leszálltak az őket kísérő rendőrökkel együtt a buszról, és gyakorlatilag előbbre lökdösték a velük utazó rendőröket, hogy először ők kapjanak kávét, vizet. Nem tudom, máshol milyen volt a helyzet, de nálunk minden rendben volt, szombat estétől vasárnap délig körülbelül 600 embert engedtünk át a határon, ahol az osztrákok már várták őket.

 

1200x630_312986_mar-11-ezer-menekult-nemetorszagban-va.jpg

                                                                (kép: euronews.com)

 

 

Az osztrákokról is pár szót: ők is teljesen együttműködtek velünk is, amikor látták, hogy egyszerre érkezett 180 ember, jöttek át és segítettek az osztásban. Menet közben elfogyott nálunk a pelenka, rohantak, hogy hozzanak, mert náluk abból volt sok. Bébiételt pedig mi küldtünk át, mert az meg náluk fogyott el. Egy hetvenéves osztrák önkéntes mondta, hogy tudják ők nagyon jól, hogy amit a kormányunk mond, az nem a magyarok véleménye. Hogy a kerítésnek most annyi haszna lenne, hogy nem tud segíteni egymásnak a magyar és az osztrák önkéntes.

 

A rendőrökről: minden tiszteletem az övék. A szolgálat huszadik órájában sem türelmetlenkedtek a menekültekkel, végig nyugodtak voltak ők is. Éjjel leszakadt az eső, és ők azzal voltak elfoglalva, hogy a tömegben keressék a gyerekeket, és hozzák őket a sátrunkhoz másik ruháért, esőkabátért. Volt időnk beszélgetni velük. Az ellátásukról annyit, hogy mi adtuk nekik a vizet, a kávét, az energiaitalt, müzlit, szendvicseket - messze nem kapnak 5000 kalóriát egy nap. Amikor menekültek érkeztek, jöttek kérdezni, hogy mit segítsenek. Volt, aki nekiállt a sátorban válogatni az adományként érkezett ruhákat méret szerint. :)

 

 

Tömören: szívesen veszünk minden felajánlást, jó helyre fog jutni minden. Az a másfél nap, amíg kint voltam, meggyőzött arról, hogy Magyarország még nem veszett el - nagyon sokan megtartották emberségüket még a legmocskosabb kormányzati kommunikáció közepette is. Az, hogy bármiféle atrocitás nélkül telt a hétvége, bizonyítja, hogy itt minden oldalon emberek állnak.

 

 

A beszámolót a ZöldFront egyik vas megyei tagjának köszönhetjük.

Gyűlöletben fuldokló ország

“Miattuk” rossz az életed. El akarják venni a munkádat, meg akarják erőszakolni a nődet. Sőt, valószínűleg legközelebb fegyverrel jönnek, hisz a hazádat, az országodat, a kontinensedet akarják elvenni. Persze, “tudjuk kik” küldik őket.. De ne félj! “Mi” itt vagyunk és megvédünk. Hiszen “mi” magyarok vagyunk. Nem úgy mint “ők”, a baloldal. “Ők” genetikailag nem szeretik a magyarokat. A bevándorlókat szeretik. Meg a zsidókat, cigányokat, buzikat, a deviánsokat. Hát persze, hogy “azokat” szeretik, hisz ők is azok..

 

 

Kreálnak egy problémát. Legtöbbször kreálniuk sem kell, mert a probléma kéznél van, de ha véletlenül nem elég nagy, akkor felnagyítják. Majd félelmet ébresztenek az emberekben. "Felelősöket" keresnek és hamar találnak is. Elkezdenek uszítani. Viszont félelemkeltés és uszítás között kész szerencse, hogy ők meg tudják védeni Magyarországot, a magyarokat..

Ilyen a tökéletes fideszes (jobboldali?) politikai recept.. Tökéletes, hisz ki beszél ma már a trafikmutyiról? A földmutyiról? Tiborcz Istvánról? Mészáros Lőrincről? Andy Vajnáról? A Quaestor-botrányról? Bármelyik, mondom bármelyik fideszes politikus korrupciós ügyéről? Arról, hogy gimnáziumokat záratnak be, vagy arról, hogy barátokat neveznek ki pompás pozíciókba? Esetleg arról, hogy egy millió magyar ember dolgozik minimum napi 8 órában, de a fizetésük a létminimumot sem éri el? Vagy, hogy mostantól szinte lehetetlen közérdekű adatot igényelni?

Senki. Hisz most gyűlölni kell, mert el akarják venni a munkánkat és meg akarják erőszakolni a szőke nőinket.

 

 

8894549_6ebb3557b1ac7e9ce34d1bde97572f32_x.jpg

                                                             (kép: http://mandiner.hu)

 

Vajon a fideszes (jobbikos) politikusok bele szoktak gondolni tetteik/mondataik következményébe? Vagy őket tényleg nem érdekli semmi más, mint a pillanatnyi politikai haszon? Úgy látom az utóbbi. Mindegy kin kell átgázolni, mindegy kit kell megalázni, földbe döngölni, a lényeg, hogy ránk szavazzanak az emberek. Ha ezt úgy lehet elérni, hogy közben a gyűlölet országát építjük.. Hát.. Na, und..? A lényeg, hogy nyerjünk, tudjunk tovább lopni, a szegényeket tovább tudjuk alázni, a haveroknak, rokonoknak tovább tudjuk adni a zsíros állásokat. Jaj és majd elfelejtettem. Putyin seggét tovább tudjuk fényesre nyalni (!csak a Paks II!)..

 

 

Ha ezt az írást elolvassa egy jobboldali, fideszes, jobbikos valószínűleg nem ért velem egyet, sőt szélsőséges esetben gyűlöletet is ébreszthetek benne. Hisz azt tanulta, hogy én utálom a magyarokat és a bevándorlókat szeretem. De kérdem én, hova fog vezetni ez a sok frusztráció, gyűlölet?

Ebből a logikai folyamatból egyenesen következik, hogy ma még “őket” kell gyűlölni, holnaptól (mától?) már téged/engem.

 

gyereketfurdetos.jpg

                                                      (kép: http://kettosmerce.blog.hu)

 

Amúgy bármilyen hihetetlen, de nem utálom a magyarokat (magunkat) és nem "szeretem" jobban a bevándorlókat bármely más embertársamnál. Különben is, ez nem erről szól. Hanem arról, hogy hol, milyen országban akarunk élni. Én egy boldog, prosperáló Magyarországot szeretnék. Egy olyan társadalmat amelyet a szolidaritás, az igazságosság, a tisztelet és az együttérzés (szeretet) fűz össze. Egy olyan kormányt, amely gyűlöltetkeltés nélkül oldja meg az ország problémáit. Csak csöndben dolgozik.

Még akkor is, ha a nagy gyűlölködés közepette mindez naivan és illúzióként hangzik.

 

Végül, bár ez az információ nem releváns, de nem vagyok meleg, sem zsidó, sem cigány. De még csak liberális sem. Egy egyszerű (új)baloldali fiatal vagyok. Aki gyűlöli a gyűlöletpolitikátokat.

 

BALOLDALT A HATÁRON TÚLRA!

Már öt éve, hogy az Orbán-kormány elfogadta az egyszerűsített honosításra vonatkozó eljárást, a külhoni igénylők száma pedig folyamatosan nő. Miután az adott személy megkapja állampolgárságát, választójoggal rendelkezik Magyarországon, így befolyásolva az anyaország politikai viszonyait. Ezek a szavazók mindeddig a jobboldal javára billentették a mérleget. Az ok teljesen érthető. Ettől eltekintve a felnövekvő generációnak már szüksége van a baloldalra, annak koncepciójára, és ideológiájára. 

 

Pár napja az egyik vezető szlovákiai magyar hírportálon jelent meg egy cikk, miszerint a Jobbik, különböző külhoni civil, és diákszervezeteknek pénzügyi támogatást adott. Az ügy még 2012-ben történt, ez azonban csak most látott napvilágot. Az érintettek nem tagadták a tényt, elismerték pályázásukat ezekre az összegekre, mondván, több másik párthoz is beadták igényüket, érdemi válasz azonban tőlük nem érkezett. Jobbikhoz való kapcsolatuk egyértelmű, erre a kérdésre azonban csak kitérő válaszokat adtak. Többek közt ilyen pénzekből szabadegyetemet rendeznek Martoson.

Ez  a nemzeti radikalizmus jelenlétének csak egy példája. Meg a jobboldalé úgy általában. 2010-ben ugyanis a Fidesz az állampolgársági döntéssel népes külhoni szavazótábort szerzett magának. Ezt a csoportot legfőképpen az idősebbek alkotják, hisz ők azok, akik éltek/élhettek, mikor a Felvidék még Magyarország része volt, eredetileg magyar állampolgárként születtek, és mindig is vágytak arra, hogy az anyaországhoz tartozzanak. A szélsőjobb inkább a fiatalok körében indult hódító hadjáratra, tipikusan olyanok közt, akik a "Trianon" szó hallatára vöröslő fejjel kezdik el terjeszteni az igét. Itt ugyanis Trianon még mindig élő dolog, elég csak az egyre népszerűbb autonómia-témára gondolni, mely egyfajta revíziós törekvésnek is tekinthető. De ez így nem teljesen igaz.

20141204nepszavazas-20041.jpg

               Népszavazás Magyarországon 2004-ben. (origo)

 

A határon túli magyarság és a magyarországi baloldal viszonya mélypontjának lehet tekinteni a 2004-es népszavazást. Ez a kezdeményezés eredetileg teljesen más célból indult, a kettős állampolgárság kérdését pedig később adták hozzá. Az akkori kormánypárt, valamint több másik baloldali párt teljes mellbedobással ellenezte, és elutasította ezt a kérdést, híveit arra bíztatva hogy szavazzanak a kettős állampolgárság ellen. A népszavazás végül eredménytelenül zárult, de ez pont elég volt ahhoz, hogy a külhoniak az azt támogató Fideszhez, vagy épp a Jobbikhoz forduljanak.

Szemléletmódban azonban van némi különbség. A februári szlovákiai népszavazáson, melyet a "család védelmére" írtak ki (valójában inkább a melegjogok sárba tiprására), a szlovákiai magyarok jól vizsgáztak. Az országos átlag 21%-os volt, míg több magyar többségű járásban a 10%-ot sem haladta meg a részvételi arány. Tulajdoníthatjuk ezt az érdektelenségnek is, a valóság igazából ennél pozitívabb. A magyarok többsége egyszerűen nem lelte örömét abban, hogy mást olyan jogoktól fosszon meg, amik meg kéne, hogy illessenek egy adott személyt.

 nepszavazasmagyarplakat3somi.jpg

                          A magyarok nemet mondtak. (Kettős Mérce)

 

A szlovákiai magyar fiatalok pedig már mindinkább zöld/újbaloldali/liberális szemlélettel látják a világot. Ők talán vegyes házasságban élő szülők gyermekei, ahol a fiatal mindkét részről különböző nyelvet, kultúrát tanul, így elfogadóbb lesz másokkal szemben, egyben nyitottabbá válik a világra. Talán két tannyelvű iskolába jár, ahol tanul a másik nemzet irodalmáról és a történeleméről, ezáltal könnyebben megértve mások helyzetét. Itt pedig találkozik a baloldal, liberális világszemléletével. Az elfogadással, a nyitottsággal. Jobban megnézve az autonómia, és a nyelvhasználat ügye is mind ide tartozik, hisz ez ugyanaz a szabadság, egyenlőség melyre a külhoni magyarság és az új magyar baloldal felesküdött.

 

Viola Kristóf

ZöldFront tag, szlovákai magyar.

süti beállítások módosítása