Magyarországon nagyon sokszor elfelejtkezünk a nők politikában betöltött szerepéről. Holott nagyon sok olyan asszony volt, aki érdemileg tett valamit az országért és az emberek szeretettel, rajongással voltak (vannak) irántuk, vagy esetleg félték őket. Véleményem szerint ezek a hatalmas hősnők nemcsak egy, hanem egy teljes sorozatot megérdemelnek a blog világának bugyrában. Az első pedig nem más, mint Sissi, a magyarok királynéja.
Karlovszky Bertalan-Erzsébet királyné (részlet).
Erzsébet királyné legendáját, ha máshonnan nem, de a Sissi filmekből szinte mindenki ismeri. Mesébe illőnek induló élete mégis tele volt tragédiákkal, s sorsa is tragédiával végződött. Legendásan szép volt, alakja, haja, intellektusa, s egész lénye mai napig gyűjti a csodálókat. De mégis számunkra, magyarok számára egészen különleges a Sissi-vel való kapcsolat. Ebben a bejegyzésben arra próbálok rávilágítani, hogy bár politikailag egészen passzív életet élt, mindig kiállt a magyar politika ügyéért, s érzelmei által vezérelve véghezvitte azt, amit eltervezett. S ez lehetővé tette a virágzó Magyarország kibontakozását.
Erzsébet 1837. december 24-én látta meg a napvilágot München városában, a Wittelsbach-család egyik leszakadó hercegi ágában. Születését mindenki csodának vélte, nemcsak a karácsony közeledte miatt, hanem mert a gyermek foggal született, mely a babona szerint jó ómen. Ferenc Józseffel való találkozását, s szerelemük kibontakozását a filmtrilógia egész pontosan ábrázolja, ezért nem is fecsérelném erre az időt. 1857-ben az ifjú császárné ragaszkodik ahhoz, hogy férjével Magyarországra mehessen. S, mint életében mindent ezt is keresztülvitte. A császárt és feleségét nem éppen a legkedvesebben fogadták, de Erzsébet mindig tudott hatni az érzelmekre (hiszen maga is rendkívül érzelmes nő volt), s olyan gesztust tett a magyar embereknek, melyre senki sem számított: magyarul üdvözölte őket. S ekkor kezdődött a kölcsönös szimpátia a nemzet és úrnője között. Sissi „magyarkodása” feltehetőleg abból indult ki, hogy anyósát bosszantsa. Először magyar tanítók, majd magyar felolvasónő, végül szinte teljesen magyar udvar még Bécsben is, s magyar beszéd az udvarban. 1867-ben nemzet és úrnője hivatalosan is egymásra talál, egyesül, mivel Erzsébet királyné lesz. Rengeteg időt tölt Gödöllőn, húsz éven át minden névnapját ott ülte, s imádta a vadászatokat ott. Ahogy Jókainak mondta: „Itt örökké szabadnak érzi magát az ember”. De a folyamatos családi tragédiák beárnyékolták életét. Első kislánya halála, később a trónörökös öngyilkossága, a kudarcba fulladt házasság és a pletykák elüldözték a királynét. Először hozzánk, majd később egyre távolabb. Egészen a végzetes napig, amikor is egy anarchista 1898. szeptember 10-én szíven szúrta Genf-ben.
Az Erzsébet királyné iránti szeretet és imádás már életében elkezdődött. Ahogy már említettem nem sokat politizált, de mikor igen azt sikeresen tette. 1867-ben osztrák részről főképp neki volt köszönhető a kiegyezés. Éveken át levelezett Deákkal, Andrássyval, Eötvös Józseffel a megegyezés érdekében, ami sikerült is. Miért? Sissi mindig érzelmeivel hatott. Úgy harcolt, mint egy nő (teljesen pozitív értelemben): tudta, hogy Ausztria nem lehet Magyarország nélkül és fordítva sem tud működni a másik állam (legalábbis abban az időben ez igaz volt). És megérezte azt is, hogy a kiváló államférfiak, bármennyire is tehetségesek is képtelenek arra, hogy egymással normálisan beszéljenek, s ezért kellett ő, mint egyfajta közvetítő. Ezenfelül pedig kiválóan ki tudta használni a rajongást, ami körülvette. Olyannyira szerette országunkat, hogy még verseiben is megírta, hogy Magyarországnak királyt akar szülni. Ez nem sikerült, hiszen 1868-ban Budán Mária Valéria főhercegnő született meg. Bár rendkívül érdekes politikai helyzet állt volna elő, ha Erzsébet Budán akkor fiúnak ad életet, hiszen akkor Magyarországnak Magyarországon született trónörököse lett volna, ami lehetővé tette volna a függetlenséget.
Sissi magyar koronázási díszben 1867-ben.
A nép szemében Erzsébet úgy jelent meg, mint a nemzet anyja. Az emberek képtelenek voltak azonosulni Ferenc Józseffel, a nemzet atyja, Kossuth pedig külföldön volt. Ezért kellett egy hús-vér ember, akit az emberek tudtak szeretni. És gesztusainak köszönhetően ez Erzsébet lett. Minden pozitív dolgot neki tulajdonítottak (ami igaz is annyiban, hogy 1867-es koronázásakor ő kérte Ferenc Józsefet a szabadságharcos foglyok szabadon bocsátására). És persze, pletyka szinten össze kellett hozni a nemzet anyját és atyját. S, mivel Andrássy-t Kossuth törvénytelen fiának tartották, ezért a nép nyelvén anya és apa egyesült. Úgy tekintettek rá, mint aki harcol értük (ami igaz is volt bizonyos szinten), megvédi őket a gonosz konzervatív Burg-tól. Személyét erősítette, hogy 1876-ban személyesen járult Deák ravatalához, s az emberek sokat pletykáltak arról is, hogy Erzsébet koszorúja biztos, hogy ott van Kossuth sírján. Fia halála után egyáltalán nem vett részt hivatalos eseményeken, egyedül szeretett népének Millenniumára látogatott el, ahol Mater Dolorosa-ként jelent meg az emberek előtt. S, mikor elkezdték éljenezni (a királyt megelőzően) könny csordult ki szeméből.
Politikai nézeteit tekintve liberális volt. Ezért is harcolt anyósával, majd a férjével fia neveltetésével kapcsolatban. Mindig csodálta az embereket, hogy tudják eltűrni a királyokat, hiszen szerinte is a megfelelő államforma a köztársaság lenne, sőt saját férjét is alkalmatlannak tartotta az uralkodásra. Fia örökölte e nézeteit, de sajnos tragikus vég érte mindkettőjüket.
Érdekes az is, hogy Erzsébet volt az egyetlen Habsburg, akit egyik politikai rezsim sem tudott „legyőzni”, vagy kisajátítani. Mindig megmaradt egy szabad, céltudatos nőnek. Minden rendszer alatt megmaradt a róla elnevezett híd (míg Ferenc Józsefről mindent eltüntettek: szobrokat, a róla elnevezett tereket átnevezték, stb…), megmaradtak a róla elnevezett közterületek is, egyedül Zala György szobrát távolították el, de az is még a rendszerváltás előtt, 1987-ben visszakerült a róla elnevezett hídhoz.
Erzsébet az 1870-es években.
Manapság inkább tekintünk Erzsébetre úgy, mint a modern nő előfutárára, de remélem az előbb felsoroltakból is kiderült, hogy több volt ő, mint csak egy szép, céltudatos asszony. Napjainkban inkább erre helyezik a hangsúlyt, s elbagatellizálják Sissi szerepét. Annak ellenére, hogy a kormánypárt I. Ferenc feleségéről elnevezett egy zászlóaljat (melynek "zászlóanyja" Schmittné Makray Katalin, és az alegység pontos neve MH Ludovika Zászlóalj), mert egyszer támogatást nyújtott a XIX. század elején a honvédség felállítására, elfelejtkeznek Erzsébetről, aki névtelenül, nagy összegekkel támogatta a szegényeket, gyerekeket, s érzékenyen, nőként próbált meg részt venni a politikában egy elférfiasodott világban.
Erzsébet királyné üzenete roppant fontos a nők (illetve férfiak) számára, főleg a politikában szerepet játszó nőknek. Sugallja azt, hogy ki kell állni, amellett amiben hisznek, ha még válással is kell fenyegetőzni (igen, Erzsébet válással fenyegette meg Ferenc Józsefet fia neveltetésével kapcsolatban), s nagyon fontosak az érzelmek ebben az „elértelmesedett”, férfiakkal teli politikában. Alakja hirdeti az érzékenységet, az empátiát, s azt, hogy meg kell hallgatni az embereket, tudni kell mi kell a „népnek”, s ezért tenni is kell. S így nem marad el a szeretet és a hála, melyet még nagyon sok ember érez Erzsébet királynénk iránt. S mind a nemzetközi, mind a hazai parlamentbe több nőre van szükség (természetesen nem politikai bábokra), hiszen egy nő szíve sokkal hamarabb meghallja a problémát, mint bármelyik férfi füle.
