95 éve már, hogy aláírták a Trianoni békediktátumot. Nagyon sokan mondják, hogy a magyar társadalom sosem beszélte ki igazán az ezen a napon történteket, annak minden előzményével és következményével együtt. Erre viszont soha nem volt lehetőség. A két háború közötti retorziós politika, illetve a közép európai szocialista rendszerek ,,emlékezet kiesése” ezt nem tették lehetővé. Azonban 25 évvel a rendszerváltást követően még mindig nem tartunk ott, hogy elkezdjünk nyíltan beszélni a magyar történelem legnagyobb tragédiájáról.
Hogy mi lehet ennek az oka? Azt hiszem erre a kérdésre Bibó István adta meg a választ, amikor ezt a kérdést fejtegette. Ő arra a következtetésre jutott, hogy azért nem tudunk még ma se indulatok nélkül beszélni erről az eseményről, mert a magyar társadalom sosem tudta meggyászolni az elvesztett területeket. Miért is lenne ez fontos? Azért mert a gyász lényege az, hogy elfogadjuk és tudomásul vegyük egy szerettünk elvesztését és így nyerjünk erőt ahhoz, hogy tovább lépjünk és szeretettel gondoljunk a múltra. Azonban mindez magába foglalná azt is, hogy beletörődünk valami végleges elvesztésébe. Csakhogy addig, amíg ez a nemzeti tragédia politikai tőkét biztosít, addig mindig lesznek olyan politikai erők, akik el akarják kerülni a szembenézést a múlttal. A magyar nemzet szeret a múltban élni és abból táplálkozni. Azt hiszem, ezt igencsak szemléletesen mutatja az is, hogy Magyarországon az első demokratikusan megválasztott miniszterelnök is egy történész volt.
Hévizi Trianon emlékmű.
Nem akarjuk lezárni a XX. századot, mert a politikai vezetés unos-untalan próbálja újrateremteni a múltat. Ezért érzik helyesnek azt, hogy nem tűzik ki az Uniós zászlót a Parlamentre, ellentétben a székely zászlóval. A magyar vezetés és a társadalomnak egy jelentős része még mindig nem ismerte fel azt, hogy a múltunkat nem szabad továbbra is görcsösen szorongatni, mert így elhalad mellettünk Európa. Az az Európa halad el mellettünk, mely kimondva- kimondatlanul már megoldotta Trianon problémáját. Ma már nincs határellenőrzés Szlovákia felé, mert tagjai lettünk egy olyan közösségnek, ami teljesen új és nagyobb mozgásteret enged ahhoz, hogy a határainkon túl élő magyarok érdekeit képviseljük. Csakis rajtunk múlik az, hogy képesek vagyunk-e élni ezekkel a lehetőségekkel és egy olyan politikát folytatunk, aminek eredményeképpen csökkennek a feszültségek, vagy folytatunk egy erő politikát, aminek következménye a határainkon túl élő magyarokat fogják sújtani. A kérdés tehát az, hogy továbbra is a múltban szerzett sérelmeinkért akarunk-e újra és újra elégtételt venni, vagy átállunk egy olyan jövőorientált gondolkodásmódra, melynek folytán megteremthetünk egy (a német-francia megbékéléshez hasonló) fejlődő Közép-Európát.
Tarasó Ádám, a ZöldFront elnökségi tagja