Ellenségünk a közöny, szövetségesünk minden változást akaró fiatal.

Illés Zoltán és a szakadó plafon

2015. január 20. - BogolyMárton

Illés Zoltánt nemsokára szentté avatják, miközben Ő szépen végig haknizza a baloldali sajtót, és elbeszéli milyen csúnya bácsi ez az Orbán Viktor, és milyen csúnya dolgok történtek az Orbán-kormány által. Csakhogy eddig Ő volt ennek a kormánynak az egyik illetékes elvtársa.

 

Mindig ambivalens dolog a kilépők, fellázadók megítélése. Szeretjük, hogy Pokorni Zoltán időnként beszól (egy kicsit) és oktatás ügyben egészen emberszabású dolgokat képvisel, de közben tudjuk szerves része a Fidesz hatalmi gépezetének. Szimpatizálunk Ángyán Józseffel antikorrupciós harcaiban  - egészen addig, míg meg nem nézzük (ha megnézzük) azt a sor törvényt, amit Fidesz-katonaként szó nélkül megszavazott. Ez az ambivalencia jelen van Illés Zoltán megvilágosodása esetében. Csakhogy itt a helyzet picit súlyosabb.

 

Nézzük. 

  • Illés alatt Magyarországon nemes egyszerűséggel módszeresen lerombolták a környezetvédelmet.
  • Megszüntették az önálló környezetvédelmi minisztériumot -  és a VM államtitkárságává silányították.
  • Az államtitkárságon belül is csúfos dolgok zajlottak. Szakmailag elismert vezetők tucatját rúgták ki, a hulladékgazdálkodást ripityára baltázták, kinevezték és szisztematikus védelmezték a tragikomédiába illő Tolnainét. De folytathatjuk. 
  • A BM tokostul vonóstul bekebelezte az addigra feldarabolt vizügyet. 
  • Rendesem megpiszkálták (meggyengítették) a környezetvédelmet érintő kb. összes törvényt (környezetvédelmi tv, természetvédelmi tv, agglomerációs tv, területfejlesztési tv, energetikai tárgyú törvények, stb.).
  • Szépen felszámolták a jövő nemzedékek képviseletéért felelős önálló zöldombudsman pozícióját.
  • Fejsze végre kerületek a Kossuth tér, az Orczy-kert fái úgy, hogy Illés meg sem mukkant.
  • Jól eltervezték a Normafa és a Római-part „átalakítását” úgy, hogy az államtitkárságnak egy szava se volt a témához.

 

20101027illeszolt9_copy.jpg

 

És még sorolhatnánk. 

  • Mi történt a hulladéküggyel, amelyet hulladékbiznisszé redukálták, hogy tömhessék a Fideszes oligarchák zsebeit.
  • Vagy mi történt a hatósági és a nemzeti parki rendszerrel? Kiszolgáltatták őket a helyi kiskirályoknak. 
  • Mi történt az almásfüzitői vörösiszap-tározónál lévő veszélyes hulladékkal, amikor is az államtitkárság és a szakhatóság sorra utasította el, hogy felülvizsgálja a "komposztálást", hogy aztán az EU-nak kelljen kötelezettségszegési eljárást indítania Magyarország ellen emiatt.

 

A sor majdnem a végtelenségig folytatható. Illés Zoltán mindezt végig asszisztálta – majd most elkezd papolni arról, hogy Ő mindig is egy zöld harcos volt.... OMG. Nagyon nem kéne!

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldfront.blog.hu/api/trackback/id/tr267092105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Imposztorék 2015.01.22. 16:59:51

Neeeee merje a minisztereeeelnök úr nevéééét a szájáááára venni! (Illés Zoltán sztentori hangon egy ellenzéki képviselőhöz - talán Szél Bernadetthez)